inner_header_rightpic
Agrár Széchenyi Kártya

Agrár Széchenyi Kártya

 

 

2011. szeptembertől igényelhető a Volksbanknál
Az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel a kiterjesztett Széchenyi Kártya Program legújabb eleme, amellyel azokat a Vállalkozásokat segíti, amelyek mezőgazdasági tevékenységük kapcsán az Széchényi Kártyát nem tudták igénybe venni.
Az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukció célja, hogy a pályájuk kezdetén lévő, de legalább már egy éve működő vagy akár már régóta tevékenykedő mezőgazdasági és halászati kis- és középvállalkozások és természetes személyek számára biztosítson könnyített fedezetű, állami kamat és garanciadíj támogatással segített szabad felhasználású egy, kettő vagy három éves lejáratú folyószámlahitelt.
 A 2012. december 31-ig megkötött szerződésekhez az állam évi 2% állami kamattámogatást biztosít az ügylet futamidejére, valamint az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány által nyújtott készfizető kezességvállalás kezességi díjának maximum 50%-a, de legfeljebb a garanciadíj vetítési alapjának 0,75%-a mértékű állami garanciadíj támogatást biztosít.
Az igénylő Vállalkozás főtevékenységének vagy az általa megjelölt hitelcél TEÁOR ’08 kódjának (melynek melléktevékenységként szerepelnie kell a vállalkozás tevékenységi körei között) az alábbi tevékenységi körök közé kell tartoznia:
a)    TEÁOR’08 011, 012, 013, 014, 015 (ezen tevékenységek esetén a Vállalkozás mezőgazdasági de minimis jogcímen kapja a támogatást)
b)    TEÁOR’08 016, 017, 02, 10 (kivéve: 102), 11, 12, 462, 463 (ezen tevékenységek esetén a Vállalkozás általános de minimis jogcímen kapja a támogatást)
c)    TEÁOR’08 03, 102 (ezen tevékenységek esetén a Vállalkozás halászati de minimis jogcím kapja a támogatást)
Miért előnyös Vállalkozása számára az Agrár Széchenyi Folyószámlahitel konstrukció?
·      A hitelkeret felhasználható minden, a vállalkozás érdekében felmerülő és – az adó és számviteli jogszabályok szerint – elszámolható kiadásra (vásárlás, készpénzfelvétel, átutalás, inkasszó útján vagy egyéb módon)
·      A futamidő 1-2-3 év . Ön határozhatja meg Vállalkozása számára az optimális futamidőt, így kívánsága szerint tervezheti Vállalkozása pénzügyeit, segítséget nyújtva átmeneti finanszírozási problémáinak áthidalására
·      Az igényelhetőhitel 0,5 millió Ft-tól maximum 25 millió Ft-ig terjed, 500.000 forintonként emelkedő lépésekben, így rugalmasan alkalmazkodik az Ön Vállalkozásának finanszírozási igényeihez
·      A Hitel fő biztosítéka a magánszemély készfizető kezessége és az AVHGA Zrt. által a tőke 80%-ára vállalt garancia (15 millió Ft igénylés felett a Hitelnyújtó és az Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) által elfogadott egyéb fedezet (ingatlan vagy ingóság) bevonása is szükséges)
·      Igényléskor szükséges a hiteligénylőnek 15 millió forint hitelösszegig egy, felette két lezárt, teljes éves gazdálkodói múlttal és az MVH-nál regisztrációs számmal kell rendelkeznie. A hiteligénylőnek nem lehet köztartozása vagy lejárt hiteltartozása.
·      A kamatfizetés naptári negyedévenként történik, a tőketörlesztés pedig a futamidő végén, lejáratkor, egy összegben esedékes.
·      A hitelkeret megnyitásakor a hitelkeret nagyságától függő „kártyadíj” és a garanciadíj állami támogatáson felüli részének megfizetése esedékes. A „kártyadíj” minden induló költséget tartalmaz, egyéb (bírálati, keretnyitási, stb.) díjak nincsenek.
 
 
 
A hitel kondíciói az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel Hirdetményünkben találhatóak.
Az igényléshez szükséges további dokumentumokat megtalálja az igénylési lap utolsó oldalán, a részletes feltételekről a KA-VOSZ Zrt. Üzletszabályzatából tájékozódhat (www.kavosz.hu).