inner_header_rightpic
Sajtóközlemény - 2008.02.12.

Hogyan (nem) készülnek a magyarok nyugdíjas éveikre?

Arra kívántuk felhívni a figyelmet, hogy a magyar lakosság jelentős része szinte egyáltalán nem törődik azzal, hogy nyugdíjba vonulása után miként fog megélni. Úgy véljük, hogy ezen mindenképpen változtatni kell, s ennek első lépése a közvélemény tájékoztatása erről a nem éppen rózsás helyzetről. Ezért hozzuk nyilvánosságra az ezzel kapcsolatos kutatásunk eredményét." -mondta sajtótájékoztatóján Dr. Balázs László az idén 15 éves Magyarországi Volksbank Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A Volksbank 3 éve áll kapcsolatban a Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézettel (GVI), amellyel közösen a kis- és középvállalkozások helyzetét és várakozásait tükröző konjunktúra indexet, a KKV Körképet negyedéves rendszerességgel vizsgálja, és publikálja. A közös munka folytatásaként 2007. őszén újabb nagyszabású kutatást indítottak el. Ennek során a kutatók az aktív korú magyar lakosság nyugdíjrendszerrel kapcsolatos tájékozottságát, jövedelmi helyzetét, és megtakarítási hajlandóságait vizsgálták. Az 1000 fős mintán végzett felmérés adatai alapján a kutatás a "Hogyan (nem) készülnek a magyarok nyugdíjas éveikre?" címet kapta.
A kapott adatok meglehetősen drámai képet mutatnak arról, mennyire nem tájékozott és felkészületlen a magyar lakosság a nyugdíj ügyében. A felmérés alapján kijelenthető, hogy az aktív korú népességnek, vagyis 6,8 millió embernek a fele egyáltalán nem, illetve alig készül nyugdíjas korára. A megkérdezettek kétharmada még a nyugdíjkorhatárral sincs tisztában, vagyis nem tudja, hogy hány éves koráig kell dolgoznia. Csak minden 12. megkérdezett tudott arra válaszolni, hogy pontosan mennyi nyugdíjjárulékot fizet. Mindössze 17 százalék, vagyis minden 6. munkavállaló fizet be pénzt valamelyik önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztárnak, s ugyanekkora hányad mondta azt, hogy egyéb nyugdíj célú megtakarításokkal rendelkezik. A legmarkánsabb - és egyben legnagyobb veszélyt hordozó - jelenség, hogy azoknak a dolgozóknak, akik jövedelmüket számlára, vagy éppen zsebbe kapják ritkábban vannak nyugdíjcélú megtakarításai. Ők azok, akiknek nyugdíjba vonulásuk után valószínűleg jelentős anyagi problémákkal kell majd szembe nézniük. "A kutatás talán legfontosabb következtetése, hogy ez a fajta tájékozatlanság és felkészületlenség komoly kockázatokat jelent: nemcsak az egyén, de az egész társadalom számára" - jelentette ki Tóth István János a GVI ügyvezetője. Hozzátette, hogy riasztó az a megállapítás, miszerint nagyon sokan olyan szemlélettel állnak a kérdéshez, amely "az állam majd úgyis megsegít" kijelentéssel foglalható össze. Ha ez a szemlélet nem változik meg, akkor őket nyugdíjba vonulásuk után az időskori szegénység fenyegetheti. Fontos lenne, hogy minél többen felismerjék: nagyobb tudatossággal, és felelősségvállalással kell a nyugdíj ügyéhez hozzáállni.


XXX

A Magyarországon már 15 éve sikeresen működő Magyarországi Volksbank Zrt. nemcsak a magánügyfelek, a kis- és középvállalkozások, hanem átfogóan a társadalom gerincét alkotó középréteg bankja is. A Bank jelenleg 55 egységből álló országos fiókhálózatán, 7 franchise kirendeltségén és 500 fős közvetítői hálózatán keresztül nyújt univerzális pénzügyi szolgáltatásokat.
A bank fő részvényese a Volksbank International AG, az Österreichische Volksbanken, a DZ (Deutsche Zentra--Genossenschaftsbank), WGZ (Westdeutsche Genossenschafts-Zentralbank Bank) és a BPBF (Banque Fédérale des Banques Populaires) közös nemzetközi holdingja. Az Österreichische Volksbanken az első olyan nyugat-európai bankok egyike volt, amely már 1991-ben megkezdte a terjeszkedést Kelet-Közép-Európa érdeklődésre számot tartó piacai felé.
A Magyarországi Volksbank Zrt. szorosan együttműködik a Victoria-Volksbanken Biztosítótársaságokkal, melyek termékeit és szolgáltatásait fiókhálózatán keresztül vehetik igénybe ügyfeleik.